Címlap

Bejelentkezés


Hamarosan ÚMVP-pályázat segíti a szúrópontok létesítését


Az első vecsési vágópont átadása után sokan – gazdaszervezetek, önkormányzatok, civil szervezetek és börtönök is – kedvet kaptak ilyen fejlesztéshez, de a 7-10 millió forintos beruházáshoz jelenleg nem vehető igénybe pályázat – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára viszont azt mondta a műsorban, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) rövidesen megnyíló élelmiszeripari programok támogatása fejezetében lesznek ilyen lehetőségek is.

Az uniós csatlakozás idején rengeteg kis vágópontot kellett bezáratni, mivel nem feleltek meg az európai élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Így aztán a kistermelők nem tudták levágatni a felnevelt állataikat, hogy a húsukat boltban értékesíthessék. Lehetetlen helyzetbe kerültek azok a falusi vendéglátók is, akik házi húsételeket szerettek volna kínálni, de nem tehették meg a hagyományos otthoni vágásokból – hangzott el a műsorban.
A helyzetnek végül az a rendelet vetett véget, amely lehetővé tette a néhány állat levágására alkalmas úgynevezett szúrópontok működését. Vecsésen készült el az első ilyen létesítmény, de számos előírás akadályozta az építést. Nemrég módosult a rendelet, amely jelentős könnyítéseket tartalmaz – mondta a műsorban Bognár Lajos.
A korlátozott kapacitású üzemekre kevesebb követelmény vonatkozik, mint a nagy vágóhidakra. A vágópontokon hetente száz sertést, húsz szarvasmarhát, illetve évente 250 ezer baromfit lehet levágni, és száz kilométeres körzetből fogadhatnak élő állatot. Nem kell külön üzemrészeket kialakítani, hanem időben kell elkülöníteni bennük az egyes munkafolyamatokat. Nincs szükség jelentős hűtőkapacitásra sem, hiszen a húst két órán belül elszállíthatja a tulajdonosa.



AGROMONITOR