A gyártók kiköpték, a vásárlók lenyelték az unió legújabb játékszabályát
Végre egy uniós ötlet, amelynek britek is örülnek! Mert még az örök kétkedő szigetországban is hálásak azért, hogy a megpirított baconszalonna (az English breakfast, az angol reggeli elengedhetetlen összetevője) garantáltan ropogós és ízletes lesz.
Kis türelem: ehhez még hatályba kell lépnie a legújabb EU-jogszabálynak, amely szerint legfeljebb öt százalék vizet tartalmazhat a bacon – különben rá kell ragasztani a megszégyenítő címkét: „bacon hozzáadott vízzel”.
Háborognak viszont a gyártók és a kereskedők, akiknek ma még tíz százalékot enged a brit törvény. Clare Cheney, a Provision Trade Federation kereskedelmi szövetség vezérigazgatója azzal fenyegetőzött: ha a húsipari cégeknek változtatniuk kell a gyártási módszereken, hogy elkerüljék a címke használatát, ez „hihetetlenül költséges” lesz. A brit húsfeldolgozókat tömörítő egyesület szóvivője is riogatott: – A fogyasztók nem értik majd, miért került a baconre a „hozzáadott vízzel” felirat. Egy másik kereskedelmi szövetség, a British Retail Consortium munkatársa pedig azzal érvelt, hogy a vízre a „megfelelő nedvbőség, íz és állag érdekében” van szükség.
Nemcsak örvendenek, hanem kárörvendenek is a fogyasztóvédelmi szervezetek, illetve az EU-t máskor oly szívesen ostorozó újságok. „A vizet egyetlen okból adják a baconhöz: hogy több pénzt keressenek” – tesz igazságot a The Guardian című napilap, amely szerint az új szabályozás azok életét szépíti meg, akik szupermarketben veszik az „ipari bacont”. Aki megbízható henteshez jár, már most is nyugodtan alhat. Kath Dalmeny, a jobb minőségű ételekért kampányoló Sustain mozgalom vezetője azt mondta a The Daily Mail bulvárlapnak: – A legtöbb vásárló megdöbbenne, mennyi vizet adnak a baconszalonnához.
– Ha csökkenteni kell a hozzáadott víz mennyiségét, ez óhatatlanul dráguláshoz vezet: ugyanolyan mennyiségű szalonnából kevesebb késztermék lesz – ismerte el lapunknak egy magyarországi húsipari cég (név nélkül nyilatkozó) termelésvezetője. A bacongyártással is foglalkozó szakember ugyanakkor hangsúlyozta: a termék minőségét az alapanyag minősége, nem pedig a bevitt vízmennyiség határozza meg. Magyarán szólva, a rossz alapanyagból a késztermék is silány lesz, a jó baconszalonnának viszont nem feltétlenül árt a több víz.
Nincs mese: akár tetszik a gyártóknak, akár nem, az új EU-jogszabályra már minden uniós intézmény áldását adta (legutóbb az Európai Parlament, a júliusi plenáris ülésen). A „fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról” szóló rendelet így fogalmaz: „A hústermékek, valamint a darabolt, pecsenye-, szeletelt, adagolt vagy hasított hús, illetve füstölt hús formájú húskészítmények esetében amennyiben a hozzáadott víz a késztermék tömegének 5%-át meghaladja, a címkéjén fel kell tüntetni, hogy a termék hozzáadott vizet tartalmaz. Ugyanez a szabály alkalmazandó a haltermékekre is.”
Meg tudja érteni a tiltakozó brit cégeket – tette hozzá a magyar termelésvezető, aki szerint kár „falhoz állítani a gyártókat”. (Más kérdés, hogy az alkalmazkodásra három év haladékot kaptak.) Egészen másként látja a dolgot Frédéric Vincent, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős szóvivője. – Az új rendelet célja az átláthatóságot biztosítani. Az embereknek igenis joguk van tudni, hogy mit esznek – válaszolta a Népszabadság érdeklődésére.
NÉPSZABADSÁG